Lecsófőző verseny
2022. szeptember 24-én kerül megrendezésre a Székesfehérvári
Lecsófőző Vigasságok, amelyen a LIMÉSZ illtve a LIGA Szakszervezetek több
környékbeli tagszervezete is képviseli magát.
Czibor László, a LIMÉSZ-DDSZCS ügyvivője elmondta, már június végétől lehetett jelentkezni a Székesfehérvári Lecsófesztiválra, vagyis, ahogy a szervezők fogalmazzák, a Fehérvári Lecsófőző Vigasságra. A járvány miatt három év után most rendezik meg újra az eseményt - folytatja a szakszervezeti tisztségviselő -, számunkra hat főzőhelyet foglaltak le a szervezők. Reményeink szerint a régió szakszervezetei, a Dunaferr Ifi, az ESAB Mór, valamint Győrből és Közép-Magyarországról Liga-szervezetek, esetleg a LIGA Vas- és Fémipari Szövetsége is képviseltetni fogja magát.
Alapanyagot, fűszert, bográcsot a nevező versenyzőknek kell vinni, folytatja Czibor László, és hozzáteszi, tavaly ezen kívül még sátrat, sőt egy kis kisüstit is vitt a szakszervezet a sikeres főzéshez. A rendezvény 9-től 16 óráig tart, az ételeket híres szakácsok bírálják el, és megválasztják a lecsókirályt.
Az eseményre a LIMÉSZ elérhetőségein még lehet jelentkezni.
